Nem játszom az agyamat, de azt hiszem arcátlanság, hogy csak ilyen képeket csináltam arról a házról, ahol Mezei Mária élt. Gyakran megyek el előtte, de nemcsak akkor, máskor is gondolok a színésznőre, emlékszem hangjára, szerepeire. Ugyanakkor a ház rejtélye, sejtelmessége is izgat, úgy hírlik, hogy minden úgy van, ahogy Mezei Mária elment ebből a házból a temetőbe, férje Lelbach János gondoskodott erről. Ő sem él már, a házat Budakeszi kapta meg, nem ismerem a végakaratok szövegét, de itt már múzeumnak kellene lennie, Mezei Mária hangjával és a fényképeivel, színésztársaival és egyedül látni, hallani őket. Az utolsó színpadra lépéséről készült filmmel, amikor már oxigénpalack nélkül nem is tudott létezni az idős korára is csínos arcú matróna. Zihálva szavalt és mélyen meghajolva búcsúzott.
Itt a háza előtt látom, ablakot nyit a férj, hogy a János-hegy levegője feltöltse a szobákat és a felesége nézhesse a hegyoldali fákat. Most vadszölő takarja a falakat, olyannyira, hogy az ablakok homályos szeme is alig lát valamit az utcából. Valaki mégis ide-ide jár, ma is csak egyetlen reklámújság árulkodik, hogy a kihordó nem tudja, ebbe a postaládába már nem kell a hirdetés, levél se jön már régóta.
Október 16-án lesz Mezei Mária születésének századik évfordulója. Újra jövök, de előtte még átmegyek a szembeszomszédomhoz, az öreg Werle vízvezetékszerelőhöz, aki minden szakmába vágó munkát elvégzett a házban, a víz bevezetésétől a napi javításokig. Majd összevetem a mai valót az egykorival, vajon azután, hogy az özvegy utoljára zárta házat, változtattak-e valamit odabenn, ahol az ország egyik legnagyobb színésze élt.
Ha van időtök hallgassátok meg József Attila Tél című versét , nem egészen egy perc csupán és ha még szántok pár percet Mezei Máriára, olvassátok el Fazekas Eszter visszaemlékezését,
ennél szebben nem írtak róla .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése