Karmester a nászéjszakán

Pont egy órát voltunk ma a Margitszigeten, erre nem szoktam emlékezni, de egy óra 450 forint és Borka, autóbaszálláskor, mint egy navigátor, bemondta a a hátralevő időt a kapuig. Eléggé siettünk.

A szigeten mindíg jó, élvezzük, habár Budakesziről mostanában, inkább a János hegyre megyünk. Szép fény súrlódott be a nagy parkra, melegedtünk, majd elmentünk a Duna felé. Útközben találkoztunk három, bátortalan kiskutyával, ez egy kép a vadász ösztönömnek. Séta közben közelből tapsolás verte fel a szigeti csendet, nevetés is volt, kíváncsivá tett a kellemes társasági zaj.

Arra indultunk és a kápolna előtt rátaláltunk egy vidám esküvői társaságra. És a vidámság okára is. Éppen fényképeszkedtek, de nem akármilyen volt a fotósuk. Ahogy tegnap is megírtam, ez külön műfaj, nemcsak gép, kapcsolat- és hangulatteremtési képesség is kell hozzá, persze a fotóstudás mellé. A srác alapkoncepciója a humor volt, de nem ügyetlen, erőltetett vagy alpári vagy felsőbbségi magasságból előadott. A magasság egyébként megvolt, nem hozott létrát magával, egy templomi, oda nem illő, igazi fekete szkájklasszik bevonatú, kis billegő valamit ragadott meg. Felugrott rá, leszállt, állandóan letörölte maga után, majd újra felugrott. Két poén közben az akrobata fotós ellentmondást nem tűrően adta az utasításokat a tömegnek. A szépia panorámán látjátok, hogy voltak szép számmal.

Akkor értünk oda, amikor a csoportképpel készen lett, utána a társaság szabadon választott összeállításban övezte az ifjú párt, "legyen má' nekünk is képem Anyukám velük", érthető motiváció alapján. A fotós srác odakapta a széket, letörülte, ráállt, majd leszállt róla, újra letörülte. Nem hiszem el, ha nem látom. Magával az exponálással nem tökölt sokat, a viselkedéséből következtetve biztos vagyok benne, hogy jó fotós. Katonásan irányította a társaságot, nem vált bohóccá, igazi karmester volt. A hangulat lazaságára jellemző, hogy egy székenállási pillanatban hátulról megközelítette a társaság egyik decens hölgy tagja és kis kompaktját a fotós lába közé dugva fényképezett. Ez már spontán összjáték volt és a srác nem is hagyta szó nélkül, a szomszéd szabadtéri színpad is megirigyelhette volna a jelenetet.

Úgy 4-5 perc múltán szépen kisétáltunk a pörgésből, útban a kapuccsinók felé egy színes panorámaképpel mártottam szirupba a pár centis Sony algoritmusát. Sok fotóst tanítottam, még többel találkoztam, dolgoztam, de az ismeretlen kolléga tanár lehetne. Látva képességeit, fellépését a nászéjszakán sem lehet kizárni.