Fél óra egy vasútállomáson

Ezeket a fotókat is a fülészeti rendelős, plakátragasztós, palikvéleményes poszt napján csináltam, késő délután. Dórit és Borkát vártam, akik Bécsből jövet itt léptek ki a Railjet európai világából ide, a Kelenföld pályaudvari reállétbe. Fél óra egy vasútállomáson, képekben.

Ez az amit nem érdemlünk meg, mi emberek, utasok, nem utasok, hajléktalanok, spicces restilátogatók, egyikünk sem. Látszik a mávosok erőlködése, nincs kosz, csak hervadt és lekopott, az egykori vasútra emlékeztető díszlet maradékok vannak. És van az átépítésre utaló falanszter, a préselt falemez folyósós sivárság, a majdnem összedőlő, ácskapocs kötésű falazat, ami felett zajlik a vonatforgalom, a 140-nel futó railjetekkel és az összeszart vécéjű helyi koszfészkekkel. Mi csinálunk mindent, a koszt, a grafitizéstés lent a mélyben a reménytelenül erölködő takarítást is. Fél órám volt a vonatérkezésig, de nem láttam hányásba süllyedő részeget, otthontalanok koszfészkét, csak melósokat, irodistákat, diákokat és mondom, a téli latyakot, sarat eltüntetni igyekvő mávosokat a szürrealista környezetben. Az épület a maga szerény lehetőségével még ünnepi világítást lógatott magára, az utasellátó odabent műanyag géppisztolytól márkás konyakig bő spektrumot villantott. Csend volt, lehetett hallani a tájékoztató táblák lamelláinak forgását, percegését és a hangosbeszélő sem Kern András parodista hangja volt. Az újságárusok piaci csatája ezen a szűk helyen is teret kapott, ott volt a bő kínálatú, neonfényes, üvegfalú, külföldi cég és sötétben az öreg rikkancs, aki most csendben, átfagyva várja a tavaszt, az épület elé költözést a szakadt sátra alá. Egy srác aludt a padon, látszott, hogy ideiglenesen, kis alkohol ösztönzésre nyomta el az álom, ha felébred, majd felszáll egy mozgó koszfészekre. Kint a peronokhoz menet, ami függőleges felület, az minden a grafitiseknek nem mondható firkálók, agybajos közleményszerzők zsákmánya. A tavaly novemberre hirdetett forradalom is elmaradt, igaz nincs évjárat, bármikorra aktuális. Futottam vonat után emberekkel fényképezés közben és szédültem meg a kétfelől jobbra-balra elhúzó szerelvények vonzásában. Megbeszéltem a helyzetet a "mit fényképezel b**meg" sráccal, együtt fáztam a szélben a hazafelé tartókkal és megtaláltam az állomáson a kedvenc helyemet is. Ez a kis kerítés darab egy több, mint százéves vasutas szabvány alapján épült, többször helyrehozott már-már műemlék töredék, ott volt az épület és a kelenföldi lakótelep között. Fal a utazás ideiglenessége és a távoli, otthoni fények melegsége között.