vasárnap, július 10, 2011

A futár, az aranyhalas meg a repper

Nekem a kutyasétáltatás egy nagy horog a virtuális lét steril, afterséves pofájába. Visz  Rézi agár az erdőbe, túrista és vaddisznó ösvényekre, vízmosásba, mindehova gyakorlatilag, az elmélet azt nem is tudja elképelni. Néha úgy megyünk, hogy ne találkozzunk senkivel, néha meg direkt úgy, hogy igen ("de szép vagy", "ugye meg szabad símogatni", "de finom szőröd van"). Ma este, mikor már a fák megfogtak egy kis hűvöset, az igenre hajtottunk, Makkosmárián, a templomos réten fog Rézi futkározni. De közbejött három srác, akik egy padon és környékén éppen szolid after és bifor partit tartottak, hogy a söráramlás ne szakadjon meg. Szóltak Rézinek, megállt, odament, beledőlt egy kis fülvakarásba és azonnal látható volt, hogy a sebességfitogtatás ma nem történik meg.
A kálvária a falut nézi a magasból
 Azért elmentünk még a kálváriáig, ahova a kései Napból már vörös pászták estek le, fotó és vissza a fiúkhoz, hogy lefotózzam őket is. Pár perc beszélgetés, kiderült, hogy egyikük bringás futár, Gergő meg aranyhalakat cserélt be Csányi etológus prof-nál pénzre, a harmadikuk önkormányzati levélkézbesítő munkaidőben és 0-24 órás műszakban repszövegeket ír, de a "mondjá' má valamit"-ra nem indult be. Ha én repper lennék, én is megtagadnám.
Az aranyhalas Gergő, a futár és a reppes
Egy repper, az örökös és minden fronton ellenálló, csak nem fog egy mélyen ütős gondolatot eldarálni ott az erdei padon. Ahhoz pörgés kell és nem ilyen lombok alatti "béke van" baráti sörözés. Végén lefotóztam a futár pólóján a friss cégreklámot, még a többiek sem látták, annyira új, noha már kilométer ezrekben mérhető a futársági távolság. Három idegen, három mondat az életükből. Ja és kettejük bringáját már ellopták egyszer. Kórtünet.
Csak tüske ne legyen


5 megjegyzés:

Tokai András írta...

Végre fölbukkantál!
Jó kis Terepszemle.
Nálunk új unoka
(saját blogomban megnézheted), börgöndös blog pang,csak K.F.keresi elveszett ifjúságunk nyomait Norvégiában. Fodorék egy hónap múlva jönnek,jó lenne találkozni, mint tavaly.
Gőzerővel írom megíratlan Titusz-regényem regényét.
Éljenek boldogan az agarak, a biciklis futárok, a repperek, egyáltalán : éljenek boldogan mindenek, míg meg nem aranyhalnak.

Fabian L írta...

"Nekem a kutyasétáltatás egy nagy horog a virtuális lét steril, afterséves pofájába."

Pulitzer-díjas!!!

Fabian L írta...

És még a nővérem is - szintén olvasód! - küldött egy emailt, felhívva figyelmemet... ("Csikós Gábor világbajnok mondata.")

Lily írta...

Tetszik!!!! :)))

Csikós Gábor írta...

Köszönöm a bejegyzéseket, ismerlek már benneteket, mint a rossz pénzt:) Ez csak vicc volt, hogy annál jobban futhassak neki a kézcsókkal Lilynek Delaware-ba: szia Lily, örülök, hogy tetszik.